Oldalak

2009. május 11., hétfő

100.

Ezt sem gondoltam volna január közepén, mikor az első scrap-es képemet feltettem erre a blogra, hogy megérem a századik bejegyzést és azt sem, hogy addigra (vagyis mostra) már 20 olvasóm lesz :-)
Külön öröm, ha néha kapok 1-2 hozzászólást, köszönöm őket utólag és előre is ;)

Annak apropója, hogy bilentyűzetet ragadtam, nem más, minthogy ma kinyomtattam a Scrapbookozz Velünk e-magazin legutóbbi, április számát és déiután szép komótosan elolvastam. Mert olvasni azért mégiscsak papírról az igazi.
Teljesen magam alatt lettem tőle, a szó pozitív értelmében. A téma természetesen az anyák napja és egy különleges téma - saját magunk. Újabb fényéveket tágult a látóköröm a scrap-es világban. Annyi sok jó ötlet, tipp, megvalósítás került ma a kezembe, hogy úgy érzem tőle, azonnal alkotnom kell. Valami olyant, amit az újságban láttam vagy ami megfogott és inspirál.
Az a baj alapjában véve saját magammal, hogy nemcsak az önbizalmam csekélyke, hanem ezenkívül rettentően szégyenlős is vagyok. Kimondani az érzéseimet... sőt! leírni... eléggé fura dolog a számomra (az is fura, hogy ezt most leírom).
De ma rádöbbentem, hogy igen, ez fontos! Tényleg fontosan az apró részletek, hogy mi a kedvenc ételem, ruhám, színem, hogyan hordom a hajamat, milyen a mobilom és miket gondolok az anyasággal, családdal kapcsolatban. Mert ezek a dolgok bennünk vannak és a scrapbookozás segít, hogy megörökítük a mindennapjainkat. Amelyek ha úgy nézzük, jelentéktelen rutinpillanatok, ha meg más szemszögből, akkor érdekes, értékes emlékek...

A mottó: "Olyan vagyok, mint bárki más, és mégis olyan, mint senki más." Ismerős? Ugye, milyen igaz?

2 megjegyzés:

altalena írta...

Teljesen egyetértek, fura leírni a gondolatainkat és az érzéseinket, de Gigi szerint néhány év múlva szép emlék lesz... igaza is van.
Eddig azzal foglalkoztunk, hogy szuper olalakat készítsünk, most meg, hogy megfogalmazzuk az akkori pillanatot, az akkori ÉNünket.

Kovaxka írta...

Nagyon együttérzek veled, én is rendkívül szégyellős vagyok, éa az érzelmeimről végképp nem szeretek beszélni. Számunkra a szkrep egy terápia! Minden egyes alkotás fejlődés is - nem technikailag, hanem az érzelmek kifejezésében.