100.

Ezt sem gondoltam volna január közepén, mikor az első scrap-es képemet feltettem erre a blogra, hogy megérem a századik bejegyzést és azt sem, hogy addigra (vagyis mostra) már 20 olvasóm lesz :-)
Külön öröm, ha néha kapok 1-2 hozzászólást, köszönöm őket utólag és előre is ;)

Annak apropója, hogy bilentyűzetet ragadtam, nem más, minthogy ma kinyomtattam a Scrapbookozz Velünk e-magazin legutóbbi, április számát és déiután szép komótosan elolvastam. Mert olvasni azért mégiscsak papírról az igazi.
Teljesen magam alatt lettem tőle, a szó pozitív értelmében. A téma természetesen az anyák napja és egy különleges téma - saját magunk. Újabb fényéveket tágult a látóköröm a scrap-es világban. Annyi sok jó ötlet, tipp, megvalósítás került ma a kezembe, hogy úgy érzem tőle, azonnal alkotnom kell. Valami olyant, amit az újságban láttam vagy ami megfogott és inspirál.
Az a baj alapjában véve saját magammal, hogy nemcsak az önbizalmam csekélyke, hanem ezenkívül rettentően szégyenlős is vagyok. Kimondani az érzéseimet... sőt! leírni... eléggé fura dolog a számomra (az is fura, hogy ezt most leírom).
De ma rádöbbentem, hogy igen, ez fontos! Tényleg fontosan az apró részletek, hogy mi a kedvenc ételem, ruhám, színem, hogyan hordom a hajamat, milyen a mobilom és miket gondolok az anyasággal, családdal kapcsolatban. Mert ezek a dolgok bennünk vannak és a scrapbookozás segít, hogy megörökítük a mindennapjainkat. Amelyek ha úgy nézzük, jelentéktelen rutinpillanatok, ha meg más szemszögből, akkor érdekes, értékes emlékek...

A mottó: "Olyan vagyok, mint bárki más, és mégis olyan, mint senki más." Ismerős? Ugye, milyen igaz?